''Dévaványa Sportjáért'' elismerő cím - 2013. május 22.
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása



Immáron ötödik éve, hogy a „Dévaványa Sportjáért” elismerő címet megalapította Településünk Önkormányzatának Képviselő-testülete . E cím  azoknak a személyeknek adományozható , akik egyéni vagy csapatjátékban elért eredményeikkel, valamint a település sport életének támogatása érdekében végezett tevékenységükkel öregbítik településünk hírnevét  és követendő példát állítanak az itt élők számára. 


A képviselő-testület évente maximum két személyt részesíthet e címben.


Az elismerő címmel járó serleg és oklevél átadására minden év május hónapjában a települési szintű kihívás napi sportrendezvény keretében kerül sor.


A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából és hamar elterjedt szerte a világon. Magyarországon 1991-ben rendezték meg először. A kihívás napját ma már a Magyar Szabadidősport Szövetség rendezi a Nemzeti Sporthivatal támogatásával ezen kiváló kezdeményezés mellé csatlakozta olimpikonjaink, sportkiválóságaink azzal a céllal, hogy minél többeket  ösztönözzenek a  rendszeres mozgásra és az egészséges életmódra. A 2012-es kihívás napja egy nemes céllal egybefonódva valósult meg. Nick Árpád Guinness világrekorder erőember is megtisztelte szíves jelenlétével kihívás napi rendezvényünket. Hihetetlen műsorával kívánta segíteni  helyi lakosunk  gyógykezelésnek megvalósulását és természetesen  felhívni a figyelmet a  rendszeres testmozgás fontosságára mind a fiatalok mind az idősebb korosztály körében illetve az  egészséges életvitelre. Edward  Stanley szavaival  élve „Akik úgy vélik, hogy nincs idejük a testmozgásra, azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt találni a betegségre.” 

A Képviselő-testület a 143/2013. (III.28.) Kt. határozatával úgy döntött, hogy 2013-ban Bogya Elemért és Kovács Zsigmondot részesíti a „Dévaványa Sportjáért” elismerő címben.

 

 

Kovács Zsigmond

1936. Február.27-én Dévaványán született a Kovács család második gyermek  ként. Nyolc évfolyamos tanulmányait Dévaványán végezte, majd  Budapesten az MTH négyes intézetében folytatta tanulmányait és szerezte meg a lakatos és kovács szakmát. Inas éveit  a Vörös csillag traktorgyárban töltötte és itt 6 hónapig kézilabdázott.

Tanulmányai befejezte után a MÁV építési géptelepén kezdett el dolgozni valamint  futballozni  a MÁV Bp-i első osztályú csapatában középpályás poszton1953-1955-ig . 1955.szeptember 12-én visszatért Dévaványára  és 1967-ig erősítette megyei másodosztályú futball csapatunkat  balszélső ként. Sport iránti szeretete  a mai napig tart.

 

Bogya Elemér

1972. Január 31-én született Gyomán. Általános iskolai tanulmányait az egykori 2.sz. általános iskolában végezte,majd 1986-1990 Orosházán folytatta középiskolai tanulmányait ahol sikeres érettségi  vizsgát tett. 1991-ben  életének egyik meghatározó mérföldkövéhez érkezett el a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola hallgatójává vált. Itt fogalmazódott meg benne,hogy a sport a tanítás területén szeretne tevékenykedni az elkövetkezendőekben. Szakdolgozata témája „ A tehetséggondozás lehetőségei és módszerei az alsótagozatos testnevelés tanításában” is tükrözte jövőbeni elképzeléseit . 1995-ben végzett a főiskolán általános iskolai tanító ként. 1996-tól az ÁMK Ványai Ambrus Általános Iskola pedagógusi karának tagja.

Szakmai hozzáértését gyarapította 2000-ben az MLSZ „D” oklevelével és 2005-ben az  UEFA „B” diplomájával.

Sport szakmai multáját tekintve  Dévaványa SE serdülő, ifjúsági, felnőtt csapatának valamint az Orosházi MTK NB III. ifjúsági labdarúgó csapatának a tagja volt.

Sportszakmai tevékenységét nézve 1999 óta a Dévaványai U7,U9,U11,U13 korosztályos labdarúgó csapatainknak utánpótlás edzője.

Számos kimagasló eredményeket ért el utánpótlás csapatainkkal pl.: Diákolimpia  megyei döntőkön első, második, harmadik helyezés , Football Factor kupa országos döntő első helyezés, Bozsik egyesületi program U13-as bajnokság előhelyezés stb.   



2013-05-30 09:21

Vissza